Porcleválás térd gyógytorna
Navigáció
Meniscus sérülés, szakadás hogyan következhet be?
Milyen panaszai vannak? Mit érez? A szalagok, inak, ízületi tok, meniscusok feladata, hogy megakadályozzák a mozgás során az ízületet alkotó csontok kóros mértékű elmozdulását. A sérült rész ezután mozgások közben fájdalmat okoz, és korábbi, -fent említett- funkcióját ezt követően nem, vagy csak korlátozottan tudja ellátni. A fájdalom például képes blokkolni az izmok működését, így instabilitáshoz vezet, amely súlyos porckopást is eredményezhet. Hol található a meniscus, és mi a feladata? Mégis azt kívánjuk, ne legyen erre szükség.
Ebben az időszakban a részleges vagy teljes tehermentesítés segít a legtöbbet. A A felépülés ütemezése azonban egyénenként változhat, de minden a legtöbb sérülés esetén, így a térdszalag szakadás gyógytorna, illetve rehabilitáció esetén is a fokozatos aktivitásra kell törekedni. Porcleválás gyógytorna A porcleválás esetén elvégzett műtéteket követően a láb teljes mértékig terhelhető, nincs szükség segédeszközre.
A lábadozási időszakban azonban fontos a porcleválás gyogytorna esetén a fokozatos aktivitás a szövődménymentes, gyors gyógyulás érdekében. A felépülés teljes ideje alatt rendszeres gyógytorna kezelés ajánlott. A felépülés ideje a probléma súlyosságától függően változó. Amennyiben friss a sérülés és a porcnak jó vérellátású területén jött létre, főleg fiatal korban, ritkán spontán is gyógyulhat. Ehhez az szükséges, hogy egy ideig az irányváltoztató mozgásokat kerüljük, a térdben létrejövő nyíróerőket lehetőségekhez képest csökkentsük.
Amennyiben azonban a térdízületi fájdalmak, duzzanatok, elakadásos tünetek nem változnak, akkor mindenképpen a sérült porcrészlet eltávolítása válik szükségessé. Ez a mai műszeres infrastruktúra birtokában megfelelően képzett szakember segítségével artroszkópos módszerrel egyszerűen elvégezhető. Ilyen esetben csak néhány kis, -0, cm-s lyukon keresztül a beavatkozás korrekten elvégezhető.
Ritkább esetben, ha a szakadás ideális helyen keletkezett, a sérült fiatal, és nincsenek egyéb sérülései, akkor a sérült porcrészlet visszavarrása is elvégezhető. Ez után a műtét után ugyan hosszabb a gyógyulás, de így a sérülés előtti állapot helyreállítható. A sérült porcrészlet eltávolítását követően rövidtávon általában a térd teljesen terhelhetővé, panaszmentessé válik.
Hosszútávon azonban ebben az esetben a térdízület gyorsabb kopásával kell számolnunk, mivel a maradék meniszkuszrész stabilizáló és terhelés elosztó funkciója csökken. A kopás előrehaladását megfelelő mozgások megválasztásával, a testsúly kontrolljával lassíthatjuk. Érdemes ilyenkor egyenes vonalú egyenletes sportmozgásokat keresni kerékpározás, gyorsúszás, kocogás az irányváltoztató mozgásokkal szemben labdarúgás, kézilabda, síelés, stb.
Meniszkusz sérülése esetén nem használnak az ún. Az ilyen jellegű gyógyszerek, vagy táplálék kiegészítők csak a többi ízületi felszínen lévő üvegporc sejtjeire hatnak, a kopás lassításában lehet szerepük. Ennek elmúlasztása tartós fájdalom kialakulásához vezethet, illetve a mozgástartomány és terhelhetőség végleges csökkenéséhez. A kezelés több fázisból áll.
A műtétet megelőzően az aktív fájdalomcsillapítás injekciós kúra javasolt, amely a műtétet követően is alkalmazva gyorsítja a felépülést, eredményesen szünteti meg a fájdalmat. A fájdalom és gyulladás megszűnését követően funkcionális gyógytornával kell tovább haladni a rehabilitációs folyamatban.
Porcleválás, meniscus szakadás
A térdprotézis utáni torna leginkább különböző eszközök segítségével, funkcionális kezelés keretein belül sikeres. A gyógytorna segédeszköz segítségével végzett mozgatások nem okoznak panaszt, és előkészítik a sérült végtagot az erősítő gyógytornára, amely néhány nap után a sebfájdalmak eltűnésével elkezdhető. Fontos, hogy a térdprotézis utáni torna amilyen hamar lehetséges kezdődjön, hogy a mozgás korlátozódása elkerülhető legyen. Térdszalag szakadás gyógytorna A térdszalag sérülése, szakadása lehet részleges vagy teljes.
A térdszalag szakadás gyógytornáját ennek megfelelően kell ütemezni, és különböző rehabilitációs szakaszokra osztani. Az első 72 órában óvatos torna, gépi kimozgatása, vagy ortopéd gyógytornász által végzett manuális térdkalács mobilizáció ajánlott. Ebben az időszakban a részleges vagy teljes tehermentesítés segít a legtöbbet. Mi történik műtét után? Az ízületi porcleválás kezelése többnyire sebészeti beavatkozás útján lehetséges.
A meniscus műtét után a beteg hamar lábra állhat, de jó, ha tisztában van néhány tudnivalóval. A műtétet követően a beteg kis ideig megfigyelés alatt áll, szükség esetén fájdalomcsillapítást biztosítanak. A lábat jó felpolcolni, a térdet jegelni, majd a következő naptól aktívan tornáztatni. A drént órával távolítják el a sebből, a varratokat nap múlva.
Ha egy végtagot nem használunk aktívan, gyengébb a vénás áramlás, és nő a trombózis veszélye. Ezért érdemes rugalmas pólyát viselni, és minél hamarabb lábra állni, sétálni. Gyógyszer szedésére nincs szükség meniszkusz műtét után. Szövődmények megjelenése ennél a műtéti technikánál szinte teljesen kizárt. Az átlagos hétköznapi mozgást, aktivitást a porcleválás műtétes kezelését követő első héten megkezdheti a páciens, míg a nehéz fizikai munkát, sportolást a harmadik- hatodik héten szabad újrakezdeni, fokozatosan.
Kell életmódot változtatni? Akinek már volt meniscus szakadása, annak érdemes vigyázni ízületeire. A problémás végtag kevésbé terhelendő, jobb figyelni az egészséges életmódra. A túlsúly, a mozgásszegény életmód, a gyenge izomzat nagy terhet ró az ízületekre. Ha korának, edzettségének megfelelő sportágat, és mozgás-intenzitást választ, azzal sokat az ízület túlterhelése érdekében.
Fontos a térdízületi szalagok és a combizomzat erősítése. Sportolás előtt legalább húsz percig végezzen bemelegítő gyakorlatokat. Nagyon fontos a megfelelő sportcipő használata. Meniszkusz sérülés után nem javasolt gördülő-talpú cipő viselése, mert a térdet folyamatosan hajlított állapotban tartja.
A sérült, normális helyéről elmozdult porcdarab mozgás közben károsíthatja az egymással szemben lévő hyalin üveg porc felszíneket is, mely azoknak gyorsult kopásához vezet.
Amennyiben a meniszkusz sérülését figyelmen kívül hagyjuk és fájdalommal, olykor duzzadt térddel mozgunk, az hosszabb idő után a hyalinporc teljes kopásához is vezethet. Ezt nevezzük artrózisnak, mely a mai tudásunk szerint egyelőre nem visszafordítható folyamat. Hogyan kezelhető a porcleválás? A meniszkusz sérülés kezelése komplex feladat. Amennyiben friss a sérülés és a porcnak jó vérellátású területén jött létre, főleg fiatal korban, ritkán spontán is gyógyulhat. Ehhez az szükséges, hogy egy ideig az irányváltoztató mozgásokat kerüljük, a térdben létrejövő nyíróerőket lehetőségekhez képest csökkentsük.
Amennyiben azonban a térdízületi fájdalmak, duzzanatok, elakadásos tünetek nem változnak, akkor mindenképpen a sérült porcrészlet eltávolítása válik szükségessé. Ez a mai műszeres infrastruktúra birtokában megfelelően képzett szakember segítségével artroszkópos módszerrel egyszerűen elvégezhető.
Ilyen esetben csak néhány kis, -0, cm-s lyukon keresztül a beavatkozás korrekten elvégezhető. Ritkább esetben, ha a szakadás ideális helyen keletkezett, a sérült fiatal, és nincsenek egyéb sérülései, akkor a sérült porcrészlet visszavarrása is elvégezhető.
Ez után a műtét után ugyan hosszabb a gyógyulás, de így a sérülés előtti állapot helyreállítható. A sérült porcrészlet eltávolítását követően rövidtávon általában a térd teljesen terhelhetővé, panaszmentessé válik.
Hol található a meniscus, és mi a feladata?
Ennek a speciális porcnak — a meniscusnak — az összetétele abban különbözik az ízületeket borító ún. A térdízületben a két meniscusgyűrű közül az egyik, a C alakú a belső oldalon, a másik, a gyűrű alakú pedig a külső oldalon helyezkedik el.
Aktivitás közben a pontos, stabil illeszkedést elősegítendő — ezek folyamatos mozgásban vannak a combcsont és a sípcsont felszínei között. A térd sérülésekor a meniscusok igen gyakran sérülnek és igényelnek beavatkozást.
A meniscus szakadása és hiányának következménye pedig hosszú távon az ízületi porc erodálódása, kopása. Diagnosztika A meniscus szakadását az alábbi fizikális vizsgálat egyértelműen igazolhatja.
Az alsó végtag tengelyállásának vizsgálatAz alsó végtag tengelyállásának vizsgálat Az ízület stabilitásának, az ízület mozgástartományának és nyomásérzékenységének a vizsgálata A fájdalmas tartományok felderítése, csavarásokra való reakciók megfigyelése Izmok vizsgálata Amennyiben a klinikai tünetek nem egyértelműek vagy elegendőek, az orvos röntgen és MR vizsgálatot is előírhat.
Kezelés Kizárólag műtéti úton gyógyítható. Mivel a porcgyűrű vérellátása miatt regenerációra nem képes, ezért a leszakadt részt el kell távolítani. Még akkor is ez az eljárás az egyedüli megoldás, ha az onnan hiányzik, ám még mindig jobb, ha hiányzik, mintha bennmarad és irritálja az ízületet.
Az artroszkópos térdműtét során az orvos felméri a meniscus szakadásának jellegét. A szakadt részeket apró műszerekkel eltávolítja, a hátramaradó részek éleit lesimítja.
A meniscusok varrás csak az esetek kis részében, főleg kismértékű szakadás vagy fiatal pácienseknél lehetséges és ez sem kecsegtet túl nagy reményekkel. Gyakran újbóli műtétet követel. Kivételes esetekben nagyfokú szakadás és teljes meniscus hiány alkalmával meniscus beültetésre kerülhet sor, ami jelenleg még csak kísérleti szakaszban lévő műtéti eljárás.
Műtétet követően kivétel nélkül, mindig szükség van speciális gyógytornára ahhoz, hogy a térdízület mozgástartománya visszaálljon, az izomerő, a mozgás sebessége és a koordináció visszanyerje eredeti állapotát. Részleges meniscus eltávolítás után a páciens még aznap felkelhet és vagy aznap, vagy másnap távozhat.
Átmenetileg szüksége lesz a járáshoz bizonyos segédeszközre, de néhány hét múlva a teljes aktivitása birtokában lesz. Mi történik műtét után? Az ízületi porcleválás kezelése többnyire sebészeti beavatkozás útján lehetséges. A meniscus műtét után a beteg hamar lábra állhat, de jó, ha tisztában van néhány tudnivalóval. A műtétet követően a beteg kis ideig megfigyelés alatt áll, szükség esetén fájdalomcsillapítást biztosítanak.
A lábat jó felpolcolni, a térdet jegelni, majd a következő naptól aktívan tornáztatni. A drént órával távolítják el a sebből, a varratokat nap múlva. Ha egy végtagot nem használunk aktívan, gyengébb a vénás áramlás, és nő a trombózis veszélye. Ezért érdemes rugalmas pólyát viselni, és minél hamarabb lábra állni, sétálni. Gyógyszer szedésére nincs szükség meniszkusz műtét után.
Szövődmények megjelenése ennél a műtéti technikánál szinte teljesen kizárt. Az átlagos hétköznapi mozgást, aktivitást a porcleválás műtétes kezelését követő első héten megkezdheti a páciens, míg a nehéz fizikai munkát, sportolást a harmadik- hatodik héten szabad újrakezdeni, fokozatosan.
Kell életmódot változtatni? Az ízületi felszínt borító üvegporc károsodása elhúzódó, sokszor nem is eredményez teljes gyógyulást, illetve az évek során a sérült, elhalt porc kiterjedése növekedhet, és tartós fájdalom alakul ki.
Ilyenkor a fájdalmat gyógyszerekkel, ízületbe adott injekciókkal hosszabb-rövidebb ideig csillapítani tudjuk, de végleges megoldást a térdprotézis beültetése eredményez. Bővebben A térdfájás további lehetséges okairól itt olvashat Porcleválás: Vigyázzunk a sportolás során A mindennapi életünk során is sérül a térdünk kisebb-nagyobb mértékben, de leggyakrabban sportolás következtében válik le a porc.
Ez leginkább a hirtelen irányváltoztatással járó sportok esetében fordul elő, mint a labdarúgás, kézilabda, röplabda, kosárlabda. Mindennapi életünkben a lépcsőzés, közlekedési eszközről történő leszállás, egyenetlen terepen történő járás során jelentkeznek nagyobb gyakorisággal sérülések. Hirdetés A sérülés mechanizmusát, leginkább a térdízület megcsavarodása, ritkábban a tengely irányú összenyomódása vagy e két mechanizmus kombinációja jellemzi.
Ilyenkor a nyíróerők hatására kisebb-nagyobb szakadások jönnek létre a porc állományában, vagy maga a gyűrű szakad le részben elülső-, hátsószarv , vagy egészében az ízület belső faláról. Amikor a C alakú gyűrűporc elülső és hátulsó szarva rögzülve marad a helyén, a középső szakasz pedig leválik az a kosárfül szakadás. Ezt olvasta már?
Ínszalagszakadás A meniscusok sérülése következtében csaknem minden esetben megduzzad a térd, a porcsérülésből az ízületbe szivárgó vértől, illetve a térdkörüli lágyrészekben, a szalagokban, kötőszövetekben létrejövő vérzésektől, vizenyőtől. A fájdalom hirtelen jelentkezik és általában nagyfokú.
Gyakori jelenség, hogy a térdünket nem tudjuk teljesen kinyújtani, de a hajlítás megy. Ez az elakadási jelenség. A már említett kosárfül szakadásra a legjellemzőbb, de más típusú szakadáskor is észlelhetjük, hogy teljes mértékben sem behajlítani, sem kinyújtani nem tudjuk a térdünket.
Ez a mozgásbeszűkülés olyan fokú is lehet, hogy egy adott helyzetből meg sem tudjuk mozdítani az ízületet. Ilyenkor térdzárról beszélünk. Az ízületi porckopásról részletesen A meniscusok szakadása nem csak egy nagyobb, hirtelen bekövetkező sérüléstől következhet be, hanem a rendszeresen ismétlődő, jelentéktelennek tűnő kis sérülések, úgynevezett mikrotraumák hatására is kialakulhat. Ilyenkor általában mindig ugyanazon a helyen éri a behatás a porcot, és idővel állománya meggyengül, majd a folytonossága megszakad.
Ilyen esetekben nem jellemző a térdduzzanat, és a fájdalom sem hirtelen, hanem fokozatosan alakul ki. A térd egészsége - Vigyázzunk magunkra minden életszakaszban! Hasonlóan alakul ki sérülés idősebb korban, vagy nagy igénybevételnek kitett térd esetén, ahol a C alakú porcok már elvékonyodtak, elkoptak. Ha elakadási jelenséget tapasztalunk, vagy térdzár alakul ki, akkor szinte biztos, hogy a C porcok egyike elszakadt, vagy leszakadt. Ezen jelenségek hiányában a diagnózis nem egyértelmű, ilyenkor néhány vizsgálómódszert hívunk segítségül, hogy megállapíthassuk, milyen sérüléssel állunk szemben.
Első körben térdröntgen-felvételt készítünk. Ezen ugyan nem látszanak a porcok, így a szakadásukat sem tudjuk megítélni, de szükséges elvégezni ezt a vizsgálatot, mert ki kell zárni az esetleges csontsérüléseket. Töréssel szövődött porcsérülés esetén ugyanis más az ellátási mód. A porcok állapotáról ultrahangos vizsgálattal, vagy MR mágneses rezonancia vizsgálattal győződhetünk meg.
Ezek úgynevezett nem-invazív vizsgáló módszerek, melyek nem járnak orvosi beavatkozással, nem fájdalmasak, de nem is százalékban pontosak. A vizsgálatok, attól függően, hogy mennyire jártas szakember leletezi az eredményeket, százalékos valószínűséggel ismerik fel a sérülést. A panaszok okának felderítésére legpontosabb vizsgáló módszer nem más, mint az ízületi tükrözés, vagyis az arthroscopia.
Ez egy műtéti beavatkozás, mely során egy 1 cm-es metszésen keresztül kamerát vezetünk a térdízületbe és szemkontroll mellett, azt átnézve keressük meg a sérülést. A térd sportsérüléseiről A legtöbb térdsérülés hobbisportolás közben alakul ki.
Leggyakrabban a szalagok és a meniscusok érintettek. Ezek növelik a terhelési felszínt, valamint csökkentik az ízületet érő dinamikus terheléseket.
A térdízületet alkotó részeket különféle szalagok, valamint az ízületi tok köti össze. Sérülési gyakoriság alapján, négy szalag a legfontosabb: a két oldalszalag belső és külső és a két keresztszalag elülső és hátulsó.
A szalagok, inak, ízületi tok, meniscusok feladata, hogy megakadályozzák a mozgás során az ízületet alkotó csontok kóros mértékű elmozdulását.
A porcleválás oka
Fontos, hogy a térdprotézis utáni torna amilyen hamar lehetséges kezdődjön, hogy a mozgás korlátozódása elkerülhető legyen. Térdszalag szakadás gyógytorna A térdszalag sérülése, szakadása lehet részleges vagy teljes. A térdszalag szakadás gyógytornáját ennek megfelelően kell ütemezni, és különböző rehabilitációs szakaszokra osztani. Az első 72 órában óvatos torna, gépi kimozgatása, vagy ortopéd gyógytornász által végzett manuális térdkalács mobilizáció ajánlott.
Ebben az időszakban a részleges vagy teljes tehermentesítés segít a legtöbbet. A A felépülés ütemezése azonban egyénenként változhat, de minden a legtöbb sérülés esetén, így a térdszalag szakadás gyógytorna, illetve rehabilitáció esetén is a fokozatos aktivitásra kell törekedni. Mégis azt kívánjuk, ne legyen erre szükség. Kerülje el a térdprotézist és a térdprotézis műtét utáni lábadozást, ismerje meg és sajátítsa el a térdkímélő tornát, a térd porckopásos gyógytornáját gyógytornászaink segítségével.
Minden ellenkező tévhittel szemben tehát hasznos a mozgás, a torna porckopásra is. Ne sajnálja tehát az időt és energiát a kis panaszok gyógyulásának minden módon történő támogatására! Az a tünet, ami több mint három hónapon keresztül fennáll kezeletlenül, krónikussá minősül. Ha a krónikus tünetek, a fájdalom és mozgásszervi problémák elmélyülnek, szokássá alakulnak; akkor a kezelésük is többszörös energia befektetést igényel majd, ráadásul annak várható időtartama is elnyúlik, vagy akár a maximális gyógyulási esély is jelentősen lecsökken.
Ez az elégtelen gyógyulás pedig nagyobb újrasérülési kockázatot hordoz magában. Ne kerüljön hát bele ebbe az örvénybe, inkább igyekezzen elkerülni. Térd porckopás torna segítségével minél hamarabb eltünteti a betegség kezdeti tüneteit, és elsajátítja a kímélő testmozgást, annál tovább lesz védett a későbbi porckopásos problémákkal szemben. Milyen mozgásformák minősülnek tehermentesnek, ízületkímélőnek?
A térdére nehezedő terhet lehet csökkenteni a közeg változtatásával. Nagyobb felhajtóerővel a víz rendelkezik, ezért az ízületkímélő tornák közé soroljuk a medencében végzett tornát.
Vízben mozogva a térdre kisebb súly hárul. Ha nem tud medencében tornázni, akkor terhet levenni emelőkarral is lehet a térdekről. A térdére nehezedő terhelést csökkentheti például a kapaszkodás mellett végzett térdtorna gyakorlatokkal, vagy függesztőrács segítségével. Melyikkel tudja megkönnyíteni térde tornáztatását? A mellékelt képen is láthatja, hogy kapaszkodás mellett végezve a guggolás is kevésbé terheli a térdet.
A kapaszkodás még akkor is kíméli kopásos térdét, ha nagyobb túlsúllyal küzd. Gondolkodjon kicsit, és legyen kreatív, amikor térde egészségéről van szó. Ha álló testhelyzetben szeretne térdkímélő tornát végezni, akkor a kapaszkodás mellett végzett gyakorlatok hasznosak lesznek Önnek is.
Próbálja ki a kapaszkodás mellett végzett torna térde mozgását megkönnyítő hatását! Térde hálás lesz Önnek. A gravitáció kikapcsolása is egy megoldás a sok közül. Amint a térdkopás tornát nem vertikális, álló helyzetben végzi, hanem valamilyen irányú fekvésben, a testúly máris indifferens.
Ellenállást pedig rugalmas eszközökkel, szalagokkal, függesztőrácsra vagy pilates reformerre helyezett rugókkal adhat. A képen láthatja, hogy fekve rugalmas ellenállással is végezhető a térdkopás gyógytorna. Így nem fogja terhelni testsúlyával a térdét gyakorlás közben. Aki különös gondot fordít az ízületeire, rendszeresen végez az ízületi porcok kenése érdekében könnyű bemelegítő mozgásokat. Az ízület védelmében érdemes lassú, és kontrollált mozgásokat végezni, különösen amikor ellenállással szemben dolgozik.
A térd körüli izmok megerősítése az artrózis torna egyik kulcsa, mert az ízületi stabilitás ízületi védelmet jelent. A köztudatban elterjedt már, hogy guggoláskor a térd ne menjen a boka elé. Természetesen vannak olyan élethelyzetek, mikor ez nem kikerülhető, például lépcsőzés, ezért edzés során sem feltétlenül káros ha elé megy.
Azonban nagy súly emelésekor, illetve már sérült térd porcfelszín esetén érdemes valóban odafigyeléssel lenni iránta. Térd porckopás torna térdízülete kíméléséért Néhány példa a háton fekvésben végzett könnyű bemelegítő mozgásokra, és szalaggal végzett erősítő feladatokra Bal lába legyen talpon, így védve a derekát.
Jobb lábát medencéjétől csúsztassa ki a talajon, ott feszítse vissza bokáját, feszítse meg combizmaival térdét stabilra, majd emelje nyújtva lábát a plafon felé, végül húzza térdét hajlítva hashoz. Majd cseréljen lábat. Feküdjön jobb oldalára, hajlítsa térdeit. Bal lábszárát emelje el a jobbtól, miközben bal térdét elemeli, és kiforgatja a plafon irányába. Mindeközben végig húzza kislábujját lábszára felé. Ismételje nyolcszor. Majd csak a következő két feladat ismétlése után cseréljen oldalt Jobb oldalán fekve bal lábát emelje a levegőbe nyújtva, és forgassa bokáját, csípőjét befelé, lábujjaival a talaj felé forogva, majd lazítson, de ne engedje lejjebb lábát.
A károsodást okozhatja még túlterhelés, helytelen terhelés és nem megfelelő eszközhasználat. Előfordulhat az is, hogy a porc károsodása nem egyszeri sérülés következménye, hanem ismétlődő traumák hozzák létre.
Az egyes mozgásformák közül, különösen azok a sportok veszélyesek, melyeknél a térdre csavaró erők hatnak, mivel minden esetben csavaró mozdulat okozza a porcgyűrű szakadását. Ilyen pl. Mindennapi életünkben a lépcsőzés, közlekedési eszközről történő leszállás, egyenetlen terepen történő járás során jelentkezhetnek nagyobb gyakorisággal ilyen típusú sérülések.
Ha a sérült porc beakad, a térdízület hajlított helyzetbe kerül, amelyből nem lehet kinyújtani. Másik leggyakoribb panasz a fájdalom, amely terhelésre, mozgatásra, a lábszár ki- és befelé forgatásakor jelentkezik. Az ízület nyomás érzékennyé, a térd instabillá válik.
Egyáltalán nem mindegy, hogy műtét után hány napig tart a lábadozás, mennyi ideig okoz fájdalmat és mennyire végleges a megszületett műtéti eredmény. Ez a sérülékenyebb. Az ízület védelmében érdemes lassú, és kontrollált mozgásokat végezni, különösen amikor ellenállással szemben dolgozik. Maradjon az előző testhelyzetben, és térdei közé helyezzen kis labdát. Ezek a gyűrűk, a combcsont és a sípcsont felszínei között helyezkednek el, biztosítva azok pontos, stabil illeszkedését. Az ízületi tokhoz jobban rögzített C alakú medialis meniscus a térd belső oldalán található.